2017. jan 04.

Dohánybolt rabolt ki egy férfit Debrecenben

írta: the_daver
Dohánybolt rabolt ki egy férfit Debrecenben

Egyre jobban elharapózik a boltbűnözés az ország keleti részében, most éppen Debrecenben a Mészáros utca és a Harádzs út sarkán lévő dohánybolt támadott meg és késztetett készpénz átadására egy hajdúnyírnyői férfit. A támadás elszenvedője exkluzívan nyilatkozott az UniDebbie-nek. Is.dohany.jpg

"Én csak két doboz Kossuth cigit, három Győzelem energiaitalt és egy Turbó rágót akartam venni, de nem számítottam rá, hogy cserébe kirabolnak", panaszolta el nekünk (is) Györmed György, aki zabhegyezőként dolgozik a Debreceni Ispáni Hivatalban, és csak a véletlen vetette a bűntett színhelyére. "Eredetileg egy CBA-ba akartam menni, de aztán eszembe jutott, hogy ez már nem a szocializmus, itt már nem lehet boltban cigit venni", mesélte el, hogyan menekült meg a még szörnyűbb sorstól.

Az ügyben a rendőrség szűkszavúan annyit nyilatkozott, hogy nem folytatnak vagyonosodási vizsgálatot Kósa Lajos ellen, ellenben a marihuánát mindannyian ellenzik, mert megéhezik tőle az ember. A károsult férfi így már csak az Együtt a TrafikDohánybolterőszak Ellen Ligához fordulhat, azonban sajnos az egylet ideiglenesen csak adóvisszatérítési ügyeskedés miatt létezik.

Megpróbáltuk megszólaltatni a támadással gyanúsított dohányboltot, azonban nem kívánt nyilatkozni, így csak az elé kikötött kislányt értük el. "Anya bement cigiért meg kisüstiért, de én nem mehetek be, kurvaélet tudja, miért", nyilatkozta a hét éves Nancsóka, akitől sikerült még azt is megtudnunk, hogy az oviban adócsökkentés a jele.

A rendőrség a nyomravezetőnek két kínai pulcsit és egy műanyag papucsot ajánlott fel.

Szólj hozzá

bűnözés pánik dohánybolt