2012. máj 18.

Megváltozott az American Literature 3. tételsora

írta: the_daver
Megváltozott az American Literature 3. tételsora

Engedett az Észak-Amerikai Tanszék a hallgatói nyomásnak, és gyökeresen megváltoztatták az American Literature 3. tantárgy anyagát és a vizsgakövetelményeket. Még rosszabb lett.amlit3.jpg

„Az új tételsor egészen más szellemben készült” –csapott bele a közepébe Csalános Gergely, a tanszék vendégoktatója, hivatásos vájár. „Elolvastuk a hallgatói panaszokat, összegeztük őket, majd papírrepülőt hajtogattunk belőlük, és versenyt rendeztük. Az enyém sajnos csak 10 méterre repült, de már tudom, mi volt a hiba.” –fejtette ki bővebben Csalános a válogatás folyamatát.

„Talán kicsit túlbecsültük a hallgatóink értelmi színvonalát” –sajnálkozott egy másik oktató, aki nevét elfelejtettük megkérdezni, de felismernénk, ha látnánk. „Reméljük, hogy az újonnan kötelezővé tett könyvek már nem jelentenek leküzdhetetlen kihívást nekik. Metafizikailag. Van kérdés?” –tette hozzá, de olyan szuggerálóan nézett, hogy nem mertünk mondani semmit.

Sikerült megszereznünk pár címet a listáról, de először figyelmeztetjük az olvasóinkat, hogy a nyugalom megzavarására alkalmas tartalom következik. A Zabhegyező helyett például az Alkonyat-sorozatot, míg az Úton helyett három szabadon választott Daniel Steel-regényt kérnek majd számon a vizsgázókon.

„Szerettük volna, ha változtatnak a listán, de nem így. Nem így.” –küzdött a könnyeivel Waczkor Emőke, másodéves, osztják-minoros hallgató. „Egyszer elkezdtem olvasni az Alkonyatot, de majdnem meghaltam.” –tette hozzá a lány mellett, pontosan a friendzone-ban álló metál énekes diák. 

Szólj hozzá

vizsga amerikanisztika American Literature