2012. jún 02.

Növekszik a debreceni nyugdíjasbűnözés

írta: the_daver
Növekszik a debreceni nyugdíjasbűnözés

Egyre több gondot okoz Debrecenben a nyugdíjasbűnözés, áll a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság tegnap kiadott jelentésében. A legnagyobb veszélyben az egyetemisták lehetnek.nyugger.jpg

Tavalyhoz képest háromszorosára növekedett a nyugdíjasok által, csoportosan elkövetett vétségek száma. Idén eddig négyszer fordult elő, hogy a felbőszült idősek erőszakkal eltérítették a tízes buszt a Tesco felé. „Akciós volt a csirke farhát.” –védekezett az egyik elkövető, a 98 éves T. Gizike. A bíróság az indoklást elfogadta, és csökkentette a résztvevők büntetését három heti tömegközlekedésből való kitiltásra. „Nem tudom, mihez fogok kezdeni, a jövő olyan homályos.” –közölte könnybe lábadt szemmel az ítélet kihirdetése után, de kiderült, hogy csak a szemüvegét felejtette el feltenni.

Nem járt ilyen szerencsésen az a férfi, aki a járókerete segítségével tessékelte le az órára tartó egyetemistákat a huszonkettes vonalon. „Ez nem egy Isten verte egyetemi járat.” –kiabálta a suhancok után, akik nem átallottak elfoglalni az összes állóhelyet.

„Már egyenesen rettegünk. Egyszerűen nincs eszközünk ellenük… A határozottan csúnyán nézés már nem segít!” –írta körül a helyzetet remegő hangon a neve elhallgatását kérő Zala Alfonz, másodéves germanisztikás tanuló (otthoni címe: Tiszacsesznek, Jakobin Ursula utca 7/b). „Azonnal összeszorul a gyomrom, amikor meghallom a banyatank kerekeinek semmivel össze nem téveszthető nyikorgását. Előbb-utóbb eljönnek értem is!” –ütött meg némileg hisztérikusabb hangot, és felrakta a maga készítette alufólia varázskalapját.

Szólj hozzá

idősek huszonkettes