2012. jún 10.

Új módszerek a végzős egyetemisták itthon tartására

írta: the_daver
Új módszerek a végzős egyetemisták itthon tartására

Egy nemrég közzétett felmérés szerint a fiatalok 108%-a képzeli el külföldön a jövőjét, és a maradék 32% is erősen gondolkozik a kiköltözésen. Szerencsére a kormány a kötelezően aláírandó 10 éves itthonmaradási szerződés mellé újabb öltetekkel rukkolt elő, hogy Magyarországon tartsa a fiatalokat.

„A célunk az, hogy 10 éven belül élhető, európai országgá alakítsuk hazánkat, ahol az elvégzett munka… Na jó csak vicceltem.” –nevette el magát Hoffman Rózsa államtitkár, a kis humorzsák, mielőtt rátért volna a lényegi dolgokra. „Igazából megszorítunk, keményen.”

Hoffman bejelentette, hogy a cél érdekében 30 év alatti személy csak a szülő és a kötelezően kirendelt nevelőtiszt beleegyezésével kaphat útlevelet, ami elkészülési ideje egy hónapra nő, cserébe viszont 30 napig lesz érvényes.

A hallgatók válaszképpen tüntetést szerveztek az Országház elé, ami viszont több okból hiúsult meg: A Facebookon háromszáztizenhárman jelezték vissza, hogy mennek, de ebből kétszázan előtte a kolikban alapoztak, és már el sem jutottak az eseményre, kilencvenen csalódottan és vöröslő szemekkel hazabattyogtak, amikor rájöttek, hogy nem a marijuana legalizálását követelik, míg a maradék huszonhárom főből huszonegy a hiányos honismereti tanulmányok miatt Sárospatakon kereste a Parlamentet.

Szólj hozzá

döbbenet