2012. jún 21.

Indul a Debreceni Alter Színház

írta: the_daver
Indul a Debreceni Alter Színház

Debrecenben elkezdődött a nyári színház, ennek apropóján megnéztük, hogy az elvontabb szórakozásra vágyók milyen előadásra ülhetnek be a friss Debreceni Alternatív Színházban (DAS).das.jpg

Rántotta reggelire

Ebben a komoly kérdéseket feszegető egyszemélyes drámában Rántotta, a kilencvennyolc éves, elkényeztetett targoncavezető rájön, hogy rossz irányba halad az élete. A darab nem tartalmaz sem dialógusokat, sem pedig párbeszédeket, az egyetlen szereplő pedig végig maszkban van, de így is remekül átjön Rántotta életérzése, ami mindenki számára ismerős lehet.

Kulacs és tószt

A rendszerváltás idejére repít vissza minket ez a darab, amiben Zsolt, a kőműves-féleség vesz egy Ladát, de ezért senki nem becsüli a falujában. A szemünk előtt bontakozik ki a rendszerváltás-romantika, szinte érezzük azt a fiatalos lendületet, ami a díszletben elszórt narancsokból árad.

Csapdatank

Ez a musical (vagy mjuzikel) nem kisebb dologra vállalkozott, mint hogy bemutatja a Tankcsapda történetét a kezdetektől egészen máig. A zenei producer a Kaszatibi, és Lukács Lacit is ő játssza. Az előadás fénypontja a gitárszóló- majd fénykardpárbaj Lukács Laci és Slash között.

Isten hozta, Kósa úr!

Ebben a politikai felhangoktól mentes drámában Debrecen utolsó ötven évét élhetjük át, a szemét kommunista uralom és a bőség időszaka idején is. Példaértékű és megható az előadás azon szakasza, mikor Debrecen ostromlott várként áll a szegfűrengetegben, de végül eljön a megváltás, körülbelül az előadás kétharmadánál.

Szólj hozzá

zene színház nyár sztár Kaszatibi