2012. sze 21.

A Főépületbe költözik a GÖCS

írta: the_daver
A Főépületbe költözik a GÖCS

Lassan befejeződik a közel ötszáz éve tartó átszervezés, így végre az összes bölcsészkaros szakot a főépületben helyezik el. Ennek a folyamatnak az utolsó lépése a teljes GÖCS-irodalépület átköltöztetése.

„Az épületet kamionnal visszük át a Főépületbe, ahogy a Dikszoverin láttuk egyszer” –avatott be minket a részletekbe Bozont Jenő, a periódusos rendszer hatvanhetedik eleme. „A legnagyobb kihívást az jelent, hogy betuszkoljuk az épületet a főbejáraton, ugyanis a GÖCS a Díszudvarba helyezzük majd el.”

Az épület átköltöztetésével változik a menetrend is, hogy a hallgatók az igazi GÖCS-élményben részesülhessenek. Ennek értelmében mostantól a Főépület csak a Főnix-csarnokon át lesz megközelíthető a Kossuth-kolikból is az új, Y87E buszjárattal, ami napi háromszor közlekedik majd, és a legújabb fejlesztéseknek megfelelően beépített nyugdíjasokkal is rendelkezik majd.

„Sokáig gondban voltunk, hogy hogyan pótoljuk a negyedóránként elrobogó vonat zaját és dübörgését, de aztán úgy döntöttünk, nem spórolunk, és építettünk egy saját vasútvonalat az Egyetem mögé. Mindent a hallgatókért!” –mondta könnybe lábadt szemmel Bozont, és beleugrott a kutyája ölébe.

Szólj hozzá

MÁV GÖCS DKV