2012. okt 22.

Kis híján tragédiába torkollott az állásbörze

írta: the_daver
Kis híján tragédiába torkollott az állásbörze

A Főépület Díszudvarában sokadik alkalommal megrendezett állásbörze ezúttal nem várt fordulatot vett, és nem sokon múlott, hogy nem követelt emberéleteket.

„Azt hittem, ez a vég. Lepergett előttem az életem, bár annyiszor van filmszakadás esténként, hogy nem tartott sokáig.” –mesélte borzongva Remete Aranka egy nagy pokrócba bugyolálva és forró kakaót szürcsölgetve. A lány három társával együtt eltévedt a Díszudvarban felállított pavilonok között, és étlen-szomjan 17 órán át bolyongott, mire a mentőcsapatok megtalálták őket.

„Egyetlen ételünk az a pár szem cukorka volt, amit a kiállítók helyeztek a standokra, de az is hamar elfogyott.” –folytatta a viszontagságaik mesélését Aranka. „Olyan sok ember volt mindenfelé, meg a pavilonok is, nem csoda, hogy eltévedtünk. Természetesen perelünk.” –tette hozzá, és megrázták a történtek.

Az Egyetem sajnálatát fejezte ki az ügyben, és megígérte, hogy ezen túl csak mellmagasságig érő pavilonokat lehet használni, de fizetni nem akar. „Most nincs pénzünk, de nemsokára úgyis be kell fizetni a diákoknak a kreditbírságokat. Majd akkor tessenek visszanézni.” –hangzott a hivatalos álláspont.

Az ügy kapcsán senki nem kérdezte meg a Kaszatibit, ezért nem tudjuk a véleményét sem.

Szólj hozzá

tragédia Kaszatibi Díszudvar