2012. okt 23.

Bombariadó volt a Főépületben

írta: the_daver
Bombariadó volt a Főépületben

Csütörtök délelőtt ismét ki kellett üríteni a Főépület termeit, amikor az arra kószáló diákok egy rekesz gazdátlan Bomba energiaitalra bukkantak a második emeleten. A rendőrség nagy erőkkel kezdte meg a nyomozást.

Egyelőre senki sem tudja, ki követhette el a gaztettet, és egyáltalán hogyan juttatta be az energiaitalokat a Főépületbe észrevétlenül. Ezzel a hátországot ért támadással új fejezet nyílt a lassan évtizedek óta húzódó energiaital-háborúban.

Mint ismeretes, az Egyetem kizárólagos támogatója a Red Bull, ami szigorúan is őrzi a létesítményt. Az elmúlt években több erőszakos behatolási kísérlet is történt a Monster és a Bomba részéről, de ezek eddig kudarcba fulladtak. Most viszont fordult a kocka.

A bejelentés után a helyszínre kiérkező Red Bull-szakemberek azonnal elrendelték az épület kiürítését, ami összesen nyolc embert érintett, mivel a Bölcsészkaron perpillanat konzultációs hét zajlik, azaz mindenki otthon pocol. Az egyik szakember szerint csoda, hogy nem történt tragédia: „Az, hogy pont az olvasóhétre időzítették a merényletet, mutatja, hogy az elkövetők ezt figyelmeztetésnek szánták. Jobban oda kell figyelnünk az épület védelmére, mert legközelebb nem lesz ilyen szerencsénk.” –nyilatkozta, és ejtőernyős ugrást hajtott végre a negyedik emeletről. 

Szólj hozzá

pánik bomba energiaital Bomba Red Bull