2012. okt 24.

Budapesten felvonultak a DE hallgatói is

írta: the_daver
Budapesten felvonultak a DE hallgatói is

A tegnapi nemzeti ünnep kapcsán tízezrek vonultak utcára, de a legtöbb tüntetővel ellentétben a Debreceni Egyetem hallgatói nem politikai célért szálltak síkra.

„Igazán tűrhetetlen, hogy eltűntek a szép színes illusztrációk az Unidebbie posztjaiból” –írta le a probléma gyökerét Krasztony Zéta, a Régen Minden Jobb Volt Egyesület jegyzője, passzív-agresszív aktivista-passzivista. „Követeljük továbbá, hogy hozzák vissza a régi, papír alapú órajelentkezéses rendszert, és mindenki használjon iWiW-et Facebook helyett.”

Az alig húszezer fős tömegből többen hangot adtak annak, hogy elsősorban a szép színes képek miatt látogatták az UniDebbie blogot, mert olvasni borzasztóan fárasztó dolog. Azonban abban mind megegyeztek, hogy régen minden jobb volt, és mostanság már a South Park sem vicces.

A menet a Hősök terénél találkozott a Fidesz szimpátiatüntetéssel, és kialakult egy úgynevezett szupercella az ellentét miatt, mert utóbbiak szerint az ország régen is jó volt, de most már maga a Kánaán.

Szólj hozzá

ünnep tüntetés UniDebbie