2012. okt 28.

Az angol szakosok is szavazhatnak a következő elnökre

írta: the_daver
Az angol szakosok is szavazhatnak a következő elnökre

Hosszas tárgyalások után a Külügyminisztérium ma reggel hozta az örömhírt, hogy az angol szakos hallgatók is leadhatják a voksukat a november hatodikai választáson, amikor az Egyesült Államok elnöki széke lesz a tét.

„Eredetileg azt akartuk, hogy a hallgatóink automatikusan megkapják az amerikai és a brit állampolgárságot, illetve egy villát Kaliforniában, de azt hiszem, ez is szép győzelem” –nyilatkozta valaki, akinek elfelejtettük felírni a nevét.  Arra a kérdésre, hogy ezek a szavazatok mégis melyik államhoz fognak tartozni, csak annyit felelt, hogy ebbe ne menjünk bele, mert elég bonyolult dolog.

A szak hallgatói alapvetően örülnek a hírnek. „Három féléven át tanultuk az amerikai választási rendszert, de még így sem igazán értjük. De azért szuper, én tuti arra a kajszira [Barack Obama - a szerk.] szavazok!” –válaszolt kérdésünkre Bogoly Márton, harmadéves negyedéves.

Ennek folyományaként Obama és Romney is Debrecenbe utazik a hét során, hogy a kiélezett versenyben saját oldalukra állítsák az extra szavazókat. Az epikus párbajra pénteken kerül majd sor a kettes előadóban egy mindent elsöprő betűzőverseny során.

Szólj hozzá

választás sztár amerikanisztika