2012. nov 22.

Fennakadást okoz a köd az Egyetemen

írta: the_daver
Fennakadást okoz a köd az Egyetemen

Komoly gondot jelent a ma reggelre Debrecenre leereszkedett köd. Megelpő módon elsősorban nem a közlekedést, hanem az egyetemi életet bénította meg a váratlan időjárási fenomena.

Az első gondok akkor adódtak, amikor az egyetemisták lemaradtak a buszokról és a villamosokról, mert a sűrű köd miatt egyszerűen nem látták, amikor azok megérkeztek a megállókba. Többen órákon át ácsorogtak a Városházánál, majd inkább beültek forraltborozni.

Ám azok sem jártak feltétlenül szerencsésen, akik eljutottak a Főépületig. A legtöbben a mérsékelt látási viszonyok között egyszerűen nem találták meg a komplexumot, de még ők jártak jobban. Nyolcan agyrázkódást és enyhébb horzsolásos sebeket kaptak, mert egyenesen belesétáltak a Főépület falába. Az is, akinek nem volt falába.

Akik pedig mégis megtalálták a bejárati ajtót, több esetben nem tudták elolvasni a terem számát, így fogalmuk sem volt, hol lenne órájuk. Ők nagyrészt a büfébe menekültek, mert azt jól ismerik.

Az Egyetemisták, Akiknek Nincs Jobb Dolguk egyesület elnöke szerint a jelenség nem egyedi: nyáron a nagy meleg, télen a hideg, tavasszal pedig a madarak csicsergése zavarja meg a tudásra áhitozó fiatalokat, és akadályozza őket abban, hogy bejussanak az órákra. Továbbá hozzátette, hogy az egésznek semmi köze az egyre sűrűsödő félévzáró dolgozatoknak.

Szólj hozzá

időjárás köd