Zombik lepték el az Egyetemet
Az elhúzódó vizsgaidőszak és a váratlanul beköszöntő új szemeszter meghozta az eredményét: számos hallgató agyatlan zombiként járja a folyosókat, jellemzően kávét és lehetetlen nevű termeket keresve.
"Korábban is volt rá precedens, de most minden eddiginél többen alakultak át" -adott szakértői véleményt Dr. Koczkovszki Márton Randall, zombiológus, vagyis magyarul zombikutató. "Ennek oka a szokatlanul későn véget érő vizsgaidőszak és az alacsony páratartalom." -tette hozzá, és csőre töltötte a vizipisztoly-shoutgunját.
Koczkovszki megjegyezte, hogy ezek az egyetemi zombik nem annyira veszélyesek, hiszen harapásuk nem fertőző, mindazonáltal kellemetlen, továbbá állapotuk nem végleges. "Pár kihagyott előadás és átlagban nyolc liter kávé segíthet a problémán, és az agyatlan zombik visszaváltoznak agyatlan egyetemistákká."
Ezzel egy időben megjelentek az hallgató-vámpírok, akik saját bevallásuk szerint már évezredek óta szívnak az egyetemen, és a napfényt kerülendő csak az éjszaka leple alatt aktívak, jellemzően a kocsmákban és szórakozóhelyeken. Érdekesség, hogy a napfényben nem csillognak, hanem a földre rogyva zokognak, hogy őket senki nem szereti.