Kiértékelték a népszámlálást - több a golyóstoll mint a ruhacsipesz
Megérkezett és mindenki számára elérhetővé vált a 2012-es népszámlálás eredménye, amiből meglepő dolgok derültek ki: ki gondolta volna például, hogy többen tekintettek már meg illegális tücsökviadalt mint Loki-meccset.
A felmérés szerint előbbi eseményen 4987-en, utóbbin viszont csak 198-an vettek részt 2012-ben, és érdekes módon az elégedettségi index is a tücskök felé billenti a mérleget: a látogatók 91%-a volt elégedett az élménnyel,
míg a focimeccsek esetében ez az érték mindössze a 12%-ot érte el.
Fény derült továbbá arra is, hogy Debrecenben több golyóstoll van, mint ruhacsipesz. A felmérés azonban arra nem tért ki, hogy ez az adat tartalmazza-e az eltört csipeszeket is, illetve beleszámolták-e azokat a tollakat, amik rejtélyes módon tűnnek, és a tudósok szerint valahol a nyolcadik vagy a kilencedik dimenzióban vannak.
A felmérés kitér a Debrecenben élő idegenekre is. A megkérdezett debreceniek szerint láthatóan egyre több idegen van a városban, a közvélekedést pedig a a népszámlálás is megerősíti: 2002-höz képest 759%-al nőtt a térségben élő földönkívüliek száma. A legnagyobb számban még mindig a sziriusziak vannak, a legális bolyóközi bevándorlók közel 61%-át teszik ki. A második legnagy frakció a azonban már nem a a Kepler II bogramiavondaluriánjai. hanem a Brogyó ikerbolygó nyálkás nyargicái.