Béke- és irodalmi Nobel-díjra jelölik az UniDebbiet
A norvég Nobel-bizottság a napokban nyilvánosságra hozta az idei Nobel-díj jelöltjeit, és végre elismerik a világért tett szolgálatainkat azzal, hogy egyszerre merült fel a blogunk a béke és irodalmi díjra.
"A múltkor Sigurd mutatta nekünk ezt a blogot, amikor éppen nagyon unatkoztunk itt a Nobel-palota Nobel-termében. Már éppen azon voltunk, hogy poénból Kim Jong-un-nak adjuk a díjat. Mármint az irodalmit, a béke meg így mehet valami elvont dolognak, mondjuk a Plútónak, amiért nem rágott be a múltkori kis leminősítés miatt. De ezzel két legyet üthetünk egy csapásra!" -számolt be Harald Ragnarsson, az Akadémia tagja.
"Szóval elolvastunk pár cikket, és azonnal felismertük a blog népegyesítő és irodalmi értékét, plusz megismertette velünk Kaszatibit, most már azt hallgatjuk egész nap. Egy felmérés szerint emiatt nyolccal esett az IQ-nk, de megérte" -tette hozzá egy sajburgert majszolgatva, miközben a háttérben az Éjjel-Nappal Budapest ment.
Mi először is nagyon örülünk a dolognak, másodszor ideje volt már, harmadszor pedig valahonnan öltönyt kéne szerezni. Azért kicsit aggódunk, olvastuk mi Kim Jong-il fantasy novelláit, még ő megverhet minket. Ja, és ez a 200. blogbejegyzés. Hurray!