Színháziasodnak az egyetemi előadások
Mivel a színházak látogatottsága folyamatosan csökken, forradalmi ötlettel próbálja a Kulturális Minisztérium (ja, ilyen nincs is, na mindegy) kultúrára nevelni a fiatalokat azzal, hogy az egyiket a másikhoz teszik hasonlatossá.
A legérdekesebb újítás a tetszésnyilvánítás. A hallgatók az előadások végén rózsákat vagy akár paradicsomot dobálhatnak az oktató felé attól függően, hogy mennyire tetszett nekik az óra. Igazán remek előadás után pedig akár vissza is tapsolhatják a tanárt, aki cserébe újra előadja az óra anyagát, esetleg ejthetnek pár szót a vizsga tartalmáról, szóval érdemes lesz előkészíteni a vastenyereket.
Ugyanakkor megjelennek az előadóban a pisszelő nénik, akiknek annyi feladatuk lesz, hogy csúnyán nézzenek, az ujjukat rázzák és lepisszezzenek mindenkit, aki beszél vagy telefonozik az előadás alatt, végső esetben pedig megböködhetik a renitens bajkeverőt a náluk lévő bottal.
Arra is vannak próbálkozások, hogy az otthoni DVD-zés hangulatát keltség az egyetemi órák, ahol a kimaradt jelenetek lennének az ellógott órák, és több nyelv közül is választhatna a közönség.