Vége a TEK-szakhétnek, senki sem sérült meg
Tegnap este befejeződött a TEK BTK-IK WBO BBC szakhét, és mi ott voltunk a buli közepében, hogy első kézből számolhassunk be nektek. Mindent az olvasókért.
Az este fénypontja egy fergeteges Kozmix-koncert volt, a ma is ezerrel dübörgő banda előadta a legnagyobb slágerét, a Gyöngyhajú lányt a Kozmix a házbant (?). A hidrogénszőke énekes, Hogyishívják, és a billentyűs, Miisaneve fergeteges partihangulatot varázsolt a kolik közé.
De persze az este nem csak a zenéről, és az értelmetlen bulizásról szólt: az egyik eldugott sarokban műveltségi vetélkedőt rendeztek, de sajnos erről senki nem tudott, vagy senkit nem érdekelt, így a szervezők kannás borba fojtották bánatukat.
Ennek ellenére a rendezvénysorozat elérte célját, hiszen százak voltak képtelenek felkelni emberi időben egyik napról a másikra, és új negatív csúcsot ért el az órákat látogató diákok száma. Szerencsére a háromnapos örömünnep során senki sem sérült meg, bár többen majdnem, de aztán mégsem.