2013. máj 08.

Véletlenül a 2083-as feladatlapokat osztották ki a töri érettségin

írta: the_daver
Véletlenül a 2083-as feladatlapokat osztották ki a töri érettségin

Kisebb baki zavarta meg a mai töri érettségit, amikor egy féregjáratnak köszönhetően a 2013-as emelt szintű feladatlapok kicserélődtek a hetven évvel későbbiekkel. A minisztérium szerint idegen mulasztás történt, de még nem tudni, hogy a Goa'uldok vagy a vukik a felelősek.

A diákoknak így olyan kérdésekre kellett megfelelni, mint hogy ki találta fel a 2015-ben forgalomba helyezett légdeszkát, vagy hogy miért volt jelentős a 2047-es mombok-rózen háború. Az esszékérdés azonban meglepően naprakészre sikerült: "Ki a példaképed és miért Orbán Viktor? Válaszodat folyamatábrával és a térkép segítségével indokold!"

A feladatlapon szó esett az iPhone 14ioS4GF-ről is, mint az első kurvaokostelefonról, illetve sorba kellett tenni a debreceni kettes villamos építésének fázisait, de az állomások között aggasztó módon nem volt ott az átadás.

A minisztérium közleményben nyugtatott meg mindenkit, hogy mindenki nagyszerű munkát végzett, egyedül a diákok a hibásak, hogy nem készültek fel. "A történelem absztrakt tudomány, bármikor előfordulhat ilyen incidens, erre pedig készülni kell" -állt a közleményben, amit valamiért egy papírzsebkendőre nyomtattak.

Szólj hozzá