Extrém termékek a debreceni nagyvásáron
Jobb dolgunk híján tegnap meglátogattuk Mihály-napi vásárt, amit szerte a városban a semmiből kinövő standok jeleznek (először azt hittük, egy új szintre emelkedett az ukráncigi-elosztás, de mégsem).
A szokásos nyolc pár zokni öccázé' mellett egzotikus ajánlatokkal is találkozhatunk. Egy alacsony, közepesen magas, bajuszos, frissen borotvált férfi például felajánlotta, hogy száz forintért megmondja. Mi nem tudjuk, hogy mit, és mivel nincs száz forintunk, ez nem is derült ki. Majd írjátok meg kommentben, mert már kíváncsiak vagyunk.
Néhány árusítónál természetesen idén is elszaladt a ló: láttunk nílusi krokodilt egy tízesért, az eladó pedig biztosított róla minket, hogy teljesen törvénytelen az üzlet, de ha kettőt veszünk, ad mellé egy afrikai elefántot. Találtunk továbbá napkitörést, a négyes villamos makettjét, bólogató Hoffman Rózsát a Lada ablakába, és természetesen előkerültek az egyik stand mélyéről a minden vásár elmaradhatatlan kellékei, az iraki tömegpusztító fegyverek.
Mi a magunkról részéről nem vettünk semmit, de majd ha megjön a Bursa-ösztöndíj, bevásárolunk kerti törpékből, DKV-s jegyellenőri övtáskákból, Kaszatibi kiadatlan CD-kből és a magyar válogatottat ábrázoló matrjoska-babákból.