2013. máj 30.

Ötszáz forintosokkal üzemeltetik a buszokat

írta: the_daver
Ötszáz forintosokkal üzemeltetik a buszokat

Végre fény derült arra, hogy miért nem képes nyereségesen, vagy legalábbis nullszaldóval működni a DKV: a 2012-ben bevezetett új technológia a hibás.

"Nekünk azt mondták, hogy ezzel nem csak pénzt spórolunk meg, hanem a környezetet is kíméljük" -magyarázta Kókler Imre, a DKV két hete kinevezett kommunikációs attaséja azt a nehezen védhető akciót, hogy a DKV egy éve olyan motorral szerelte fel a buszokat, ami ötszáz forintos bankjegyek elégetésével működik.

"Ismétlem, jó ötletnek tűnt, hiszen az állam fizette a motorok kicserélését, így sehonnan nem esett ki az a hétmilliárd. Aztán viszont kiderült, hogy egy ötszáz forintos pontosan háromszáz méternyit tud hajtani a buszon, ezért most lapátolnunk kell bele a pénzt."

Hozzá kell tenni, hogy a DKV tanult a hibájából, és a legújabb villamosok már száz forintos érmékkel működnek majd, ami nagyban csökkenti a fenntartási költségeket.

Szólj hozzá