2013. jún 14.

Egymásra mutogató bajnokság Debrecenben

írta: the_daver
Egymásra mutogató bajnokság Debrecenben

Első alkalommal rendezik meg az Egymásra Mutogató Országos Bajnokságot, ami a népszerű nemzeti sport újabb szintre emelését jelenti, a küzdelmeknek pedig Debrecen adhat otthont.

"Sokak számára még mindig ismeretlen ez az egyre népszerűbb sport, ezen segíthet az OB" -lelkendezett Ramocsai Lopetta, az Egymásra Mutogatók Országos Szövetségének elnöke, aki maga is magas szinten űzi ezt a sportot. "Nem lehet azt mondani, hogy mi ne tettünk volna meg mindent a sportágért, de azok a hülyék a minisztériumban többször elutasítottak minket" A minisztérium állítása szerint ugyanakkor mindenről a megyei önkormányzatok tehetnek.

Az egymásra mutogatás azon kevés sportok egyike, amit egyetlen egy csapat játszik, méghozzá önmaga ellen. A zsűri aszerint pontozza a versenyzőket, hogy egy rutinfeladatot mennyi idő alatt sikerül nem elvégezni úgy, hogy még a végére azt is lehetetlen kideríteni, kinek a feladata lett volna pontosan.

A tét nem kicsi: a győzteseknek maga a Belügyminisztérium ajánl állást, ahol SMS-írással és koordinációs feladatokkal kapcsolatban kamatoztathatják a nem mindennapi képességeiket.

Szólj hozzá