Debrecen ad otthont a Vidék Pride-nak
Első ízben rendezik meg több vidéki város összefogásaként a Vidék Pride-ot, elsőként szeretett településünk (Debrecen) ad otthont a nagyszabású rendezvénynek. Hogy pontosan mi is az a Vidék Pride, az kiderül a következő bekezdésben, esetleg az az utáni, még nem tudjuk.
A rendezvény célja, hogy lerombolja a vidéki sztereotípiákat és bemutassa, hogy a budapestiek hitével ellentétben a vidéki (értsd: nem fővárosi) ember is ember, meg valamennyire hasznos is, és nem egész nap a disznók között fetreng (csak a délután nagy részében). A szervezők azt várják,. hogy a felvonulás hatására többen fel merik majd vállalni, hogy nem Budapestről származnak. A rendezvény fővédnökét, a legnagyobb magyarországi parasztot, Laci betyárt kérdeztük meg a várható programok.
"Mivel célunk a cereotípiják fődre kényszeríttésse, hát lesz lovas bémutató, aztán kóbászt tőtünk, és ostrollal csattogtatunk hevessen" -mesélt a tervekről disznóvágás közben. "Ezek a pesti nyekenyókák (copyright Mogács Dániel) majd meglássák, hogy mink nem vagyunk akkora parasztok, mán csak egy Starbucks köll, és meg sem lehet majd mondani, hogy ez mostan Debrecen avagy Budapest-é" -tette hozzá, amit meg sem próbálunk értelmezni.
A felvonuláson részt vesz Kósa Lajos is, aki biciklivel járja majd be a Debreceni Egyetem legszebb termeit, illetve Uri Geller, tőle azt várjuk, hogy eltüntessen valakit, lehetőleg Kósa Lajost. Az eseménysorozatot mókás Ki mit tud? Megasztár X-Faktor énekes vetélkedő zárja, olyan vidéki sztárok közreműködésével, mint... hát, valaki csak jön majd. A Tankcsapda koncertezik még? Akkor ők.