2012. nov 16.

Egész Debrecent bezárják két hétre

írta: the_daver
Egész Debrecent bezárják két hétre

A tervbe vett Nagy És Fontos Beruházások, mint a Csudastadion miatt ott kel spórolnia a városnak, ahol tud, ezért Debrecen vezetői úgy döntöttek, hogy az egész kócerájt bezárják két hétre.

„December 21-én bezárjuk a várost, és majd csak január 4-én nyitjuk meg. Mivel ez azt jelenti, hogy nem lesz se fűtés, se víz, sőt, még az levegőt is 10%-osra csökkentjük, ezért azt tanácsoljuk a lakosoknak, hogy utazzanak el valahova. Senkinek nem okozhat gondot egy két hetes klagenfurti vagy londoni kiruccanás” –állt a hivatalos közleményben, és volt tovább is, de sajnos papírrepülőt hajtogattunk belőle és kidobtuk az ablakon.

A takarékosság nem érinti a DKV-t, ami üres buszokkal is tovább fog működni a lezárás alatt, az indoklás szerint ugyanis költségesebb lenne leállítani, mint ha folyamatosan fut (igen, ezt mi sem értjük). A Buszsöfőrök Országos Szervezete szerint ez kiváló alkalom arra, hogy kipróbálják, milyen lehet a menetrendet betartva közlekedni.

Egyesek ellenérzésüket fejezték ki a spórolásokkal kapcsolatban, de Kósa Lajos megnyugtatott mindenkit. „Amikor majd kilencvenezer ember előtt veri meg a Loki a Barcelonát a 2014-es BL-döntőben, senki nem fog fanyalogni” –mondta, mert ő még mindig mer nagyot álmodni.

Szólj hozzá

stadion pénz válság DKV